Angol és német nyelvoktatás a legmodernebb platformon!
2012 óta dolgozom az MTOK-val trénerként. Több tréninget is tartottam főképp támopos projektekben asszertív kommunikáció, személyiségfejlesztés, csapatépítés, értékesítési témákban . Eközben az ILA Talent inteligens nyelvtanár projekt születését is figyelemmel kísérhettem. A rendszer időközben „felnőtt” és már több ezer nyelvtanulónál bizonyított. Mi is a rendszer specialitása?
Az ILATalent oktatási rendszerét alkalmazva képzésüket 3 elemből építik fel;
- E-könyv és Prezi előadás formájában az aktuális tananyag megtanítása, visszanézhető, lapozható, a lényeget kiemelő formában.
- A számítógép intelligenciáját kihasználó E-Tanár, ami a diák összes addigi feladatának a kitöltését ismeri, ezek alapján 6000+ feladatból azt az egyet választja ki, ami a diáknak a leginkább megfelel, a hibákat pedig elmagyarázza, hogy miért nem jók.
- Élőbeszéd órák, amikor a tanárral kontakt órán vagy Skype-on keresztül kizárólag beszélünk, nincs unalmas feladat, nem várunk arra, hogy a szomszéd megértse a nyelvtani leckéket
Részletesebben az ILATalent 3 alappilléréről!
Az ILATalent oktatási rendszer alapgondolata az, hogy számtalan olyan része van egy képzésnek, amit egy intelligens szoftver a legjobban tud megoldani, a tanár számára azonban időrabló tananyagtanítás lenne csak. Ezeket a részeket átveszi az ILATalent E-Tanár és az élőbeszéd órákon így csak a tényleges beszéd marad, minden felesleges rész nélkül.
Melyik is a rendszer részei?
- Leckék (E-Tanári óra keretében): A rendszer leckék
formájában tanítja meg a nyelvtani/szókincs egységeket, megjegyzi, majd kielemzi minden addigi válaszunkat és azalapján ad új feladatokat. Ha hibázunk, elmagyarázza a hibákat. Ha sokat hibázunk, sokat magyaráz, ha keveset hibázunk, keveset magyaráz, de mindenképpen megtanítja az adott nyelvi egységet.
- Extra feladatok (E-Tanári óra keretében): Van számtalan olyan feladat, amit egy szoftver nem tud ellenőrizni (pl.: levélírás, esszé, tömörítés, stb.). Ezeket a feladatokat amikor megírja a diák, egy tanárunk elé kerül, aki kijavítja a feladatot és ad rá három pontszámot (helyesírás, stílus és feladathoz való alkalmazkodás). Ezután újra az intelligens szoftver lép színre, kielemzi a pontszámokat és olyan feladatot ad a diáknak, ami a legjobb a fejlődéséhez.
- Élőbeszéd órák: Az élőbeszéd órák lényege az, hogy nincs elfecsérelt idő a tanórán, kizárólag beszélget a diák a tanárral, hiszen minden mást az E-Tanár megtanított már. Emiatt hatékony kontakt és on-line beszélgetéseket folytatunk a tanárral, akinek csak arra kell figyelnie, hogy fejlődjünk.
Az ILATalent E-Tanár ebből a már több mint 40.000 nyelvi egységből választja ki mindig azt az egyet, ami a diák fejlődéséhez a leginkább ajánlott!
Darabszámra a legtöbb feladatunk tesztfeladat, azonban a hanganyagok száma is eléri az 5000 darabot, ami az egy szótól kezdve egészen a féloldalas szövegek meghallgatásáig széles kört ölel fel.
Szívesen vennék információt, próbaórát esetleg referenciákat!
A működő módszerről:
A nyelvoktatás – függetlenül attól, hogy hol, ki, milyen formában tanulja – 4 készséget fejleszt:
Írás Olvasás Hallás Beszéd
Nézzük meg, hogy is működik az ILATalent oktatási rendszere:
Írás, olvasás és hallás fejlesztése: Az ILATalent a nevezett hármat (írás, olvasás, hallás) szinte a maximális hatékonysággal tud fejleszteni. Gondoljunk csak bele, emlékezhet-e egy tanár arra, hogy 3 hónappal ezelőtt a diák hogyan válaszolt a tesztkérdésekre, és vajon ezalapján ad-e Neki új feladatot? Válaszunk; igen, emlékezhet, az ILATalent Intelligens e-nyelvtanár! Tud a nyelvtudásunkról mindent, és úgy optimalizálja, hogy a leggyorsabban fejlődjünk.
Beszéd fejlesztése: A beszéd fejlesztésében is segít a rendszerünk, de a tanárokkal folytatott élőbeszéd órák magasan felülmúlják bármilyen szoftver-alapú hatékonyságát. Ezért időszakosan az ILATalent oktatási rendszer mellé szükség van élőbeszéd órákra is. Tehát nem célja az ILATalentnek lecserélni az élőbeszéd tanárokat, pont az a cél, hogy segítsen nekik!
Tanulási formák:
ILATalent szoftverrel tanulás otthon + Beszéd Skype-os órán: Gondoljuk bele; heti kétszer két órás skype-os beszélgetés mellett otthon a rendszertrel tanulva 3×3 vagy 4×3 órát segít az E-Tanár nekünk, vagyis akár heti 8-12 órát is tanulhatunk otthonról! Nem mellesleg megjegyezzük, hogy gyakorlatilag a 2×2 tanóra áráért kapunk összesen heti 12-16 tanórát. Persze ha kevesebb tanulásra van időnk, azt is támogatja a rendszer, de heti 2 óra alá ne menjünk huzamosabb ideig.
ILATalent szoftverrel tanulás otthon + Beszéd Kontakt órán egy partnernyelviskolánkban: Ha a Skype nem vonzó számunkra, akkor itt a megoldás, amikor ráérünk, otthon/útközben/bárhol tanulunk az ILATalent szoftverével, majd a szokásos módon egy-egy nyelviskolában az élőbeszédet gyakoroljuk tanárokkal. Figyelem, itt nincs az órákon üresjárat, nem kell várni a szomszédra, hogy megértse a nyelvtant, itt folyamatosan beszélnie kell a diákoknak az órán!
ILATalent szoftverrel tanulás otthon + Beszéd Skype-os órán és kontakt órán egy partnernyelviskolánkban: Igen, lehetőség van arra is, hogy otthon tanuljunk, amikor időnk engedi elmegyünk egy ILATalent Partner Nyelviskolába élőbeszéd órára, azonban ha kimarad egy-két nap, hát Skype-on keresztül részt veszünk órákon, vagyis nincs kiesés.
ILATalent szoftverrel tanulás otthon és kontakt nyelvórán + Beszéd kontakt nyelvórán egy partnernyelviskolánkban: Egy nagyon népszerű oktatási forma, a diák beül egy hagyományos, kontakt tanórára és amikor a tanár azt mondja, hogy lapozzunk, mindenki lapoz egyet a szoftverben, emiatt a könyvvel ellentétben mindenki azt a tanítási egységet látja, ami leginkább neki való, emellett otthon is tanulunk a szoftverrel így a heti tanórák száma nagy mértékben növelhető az otthoni tanulással. A leginkább költséghatékony megoldás.
ILATalent szoftverrel kontakt nyelvórán + Beszéd kontakt nyelvórán egy partnernyelviskolánkban: Talán a legnépszerűbb megoldás, a diák a szokásos módon beül egy kontakt órára és nyelvtant tanul, írás, olvasás, hallás készségeket fejleszt az ILATalent E-Tanárral, illetve amikor idejét érzi, beszél a tanárral. Nincs kötöttség, mindenki az egyedi igényei szerint halad az órán. Ha ezt választjuk, nem szükséges értenünk a szoftverhez, mindent megoldanak a segítők helyettünk!